Sírós gyerek voltál: fiú létedre a legkisebb apróságra kivágtad a hisztit egész óvódás korodban, és később az iskolában is érzékeny kisfiú voltál. Egy fiú nem sír, mondták neked a remek pedagógusok, úgyhogy később, ha finom kis lelkedet kikezdte a külvilág, nemcsak hogy sírni lett volna kedved, de pluszba még a kezed is ökölbe szorult a frusztrációtól, a tehetetlen dühtől, dúlt a küzdelem a sztereotípiákkal.
Gimis korodra összetartó fiúbandát szedtél össze, iszunk, hányunk, belefekszünk, ahogy azt kell. Szolid péntek este, pénztelen szombat, csajok, füstös kocsmák, tablettás bor a Tisza-parton, világfájdalmas nihilizmus, összetartó nevetések, egész napos alvások. Érettségi, pályaválasztás. F., drágám, mégis mi a búbánatos francot szeretnél kezdeni magaddal? Láthatod, anyád mennyi dolgozik, láthatod, egyik nővéred jólmenő cégnél robotol Pesten, másikuk már a sokadik külföldi országban keresi halálra magát, a harmadik meg nem is a nővéred, húgod, de hát olyan ő is, mintha a talpraesett, életrevaló, férfias energiáktól túlfűtött nővérek sorába állna be, és nézne le rád kedvesen: drága F., akkor mostan hogyan tovább? Láthatod, mi sikeresek vagyunk – nőként, férfiként, mindegy, miként, mindenhogyan.
Mit tudom én, gondoltad, iszok, hányok, belefekszek, nem szeretem az ikes igéket, ez a menekülő útvonal, ha mindig éjszakázok, egész nap alszok, vagy másnaposan lézengek, gondoltad, így nem kérdezgetnek annyit, hogy akkor hogyan tovább. Hallgasson már el ez a vércsekórus, a sok sikeres nővér, amúgy meg minek dolgozni, nincs kedved, semmihez nincs kedved, ezt úgyis sokkal egyszerűbb mondani, mint hogy fogalmad sincs, mire vágysz, meg hogy nem értesz semmihez, milyen egyszerű is ez, minden hozzáértést, minden tehetséget elszipolyozott a családi tehetségbankból a három nővér, nem maradt az elhivatottságkasszában számodra semmi, ezt mondtad, milyen egyszerűen hangzik. Kihúzta a talpad alól a talajt ez a sok boszorkány, úgy nőttél fel, hogy sehol egy férfias férfi, sehol egy nőies nő, honnan is tudhattad volna, mit kezdj magaddal, a csupadomina-banda tarolt, és te nem akartál labdába rúgni, nehogy kiderüljön, még a focihoz is jobban értenek.
Bulizni indultál. Egy hete már dolgoztál ugyan, de ez nem angolszász ország, egy hónapot (egy teljes hónapot! húsz munkanap, jézusom!) kell kibekkelni, hogy összeizzadjad azt a nyomorult fizetést. A francba, fakadtál ki az előszobában, előre végiggondolva a pénztelen éjszaka szánalmas momentumait. Tessék, itt egy kis pénz, mondom neked. Hitetlenül rám nézel. Vonakodsz, nem akarod elfogadni. Mégis rápillantasz a nővéred tenyerére: háromezer forint! Ennyit?- lepereg csillogó szemed előtt, indultál-e valaha ilyen sok pénzzel péntek estének. A nővéred mosolyog, igen, tedd el. Majd ha te leszel gazdag, visszaadod, mondom, és ez hat: hálától ragyogó szemmel harapod be az alsó ajkad, elszántan, félmosoly fut át az arcodon, és soha nem látott határozottsággal jelented ki: Jó. Ha ez a jólmenő boszorkány megelőlegezi neked a bizalmat, talán lassan te is elhiheted, hogy viszed valamire. Mindhárom nővér ellenére.
