2003. január végén ment el. Én akkor azt hittem, nagyapám elvesztett egy feleséget. Nem értettem, valószínűleg ebben a korban nem is vagyok képes felfogni, ez az egyszerű mondat mennyire nem fedi a valóságot, mennyire semmitmondó.
Merthogy mit csinál egy feleség? Szerelmes, gyengéd, mos, főz, vasal, odaad, kicsit felesel, beszélget az élet nagy dolgairól, programot szervez, takarít – huszonévesen. Szeret (és néha gyűlöl), mos, főz, vasal, sokat felesel vagy elnyomást elszenvedve elsorvad, beszélget az élet napi dolgairól, elhízik vagy éppen önmegvalósít, programot szervez (a gyerekeknek), takarít, gyereket nevel – harmincas éveiben. Szeret (és néha belefásul), mos, főz, vasal, vagy nem, beszélget a gyereknevelésről, újra megtalálja önmagát, programot szervez (magának), takarít – negyvenesen. Szeret (megszokásból?), mos, főz, vasal (vagy ő vagy a bejárónő), beszélget, programot szervez (a gyerekeket és párjukat kétségbeesve hívogatva, de legtöbbször nélkülük), takarít – ötvenesen. És így tovább. De hogy hetven felett mit csinál? Hát mit, készül az elválásra – volt bennem valahogy kimondatlanul mindig ez a könyörtelen gondolat. De a legfontosabb akkor még nem is merült fel bennem: hogy jelen van. És ez nem pótolható szerep, az egyik legfontosabb házastársi teendő. Ő egy házas társ, ugyanis.
Sose öregedj meg, szokta mondani a nagyapám, bárcsak választhatnék, szoktam erre mondani én. Ezek a tréfás megjegyzései az egyetlenek, ahonnan tudhatom, hogy nem fenékig tejfel az élete – egyébként nem panaszkodik, méltóságteljesen, szívósan, szépen viseli az öregkort. És – csak most jöttem rá, mit is jelent ez – a magányt. Egy fia, öt unokája, két dédunokája él vele egy városban. Három gyereke, összesen hat unokája az ország különböző szegleteiben, az ötödik gyermeke országhatárokon kívül. Egy-egy közös karácsony, néhány hétvégi családi ebéd jut neki az évben, és egy kis segítség a mindennapi apróságok intézésében.
Csak az a nehéz, hogy elég gyenge vagyok, mondta. Elmegyek a boltba, és aznapra ez bőven elég program, annyira kifáraszt. De tudod mi a legrosszabb, kérdezte tőlem, a friss házastól. Hogy hazajövök, és üres a lakás. Nem vár senki. Nem mondja senki, hogy de jó, hogy hazajöttél.
Nyolcvanas éveiben is egészséges. Családja van, szeretik, gondoskodnak a szükségleteiről. Szerencsés – gondoltam én eddig, a magatehetetlen vénemberekkel, az otthonokban élő, családjuktól elszakadt, elárvult, beteg apókákkal összehasonlítva. Magányos – gondoltam most, amikor kibuggyant belőle a csendes felismerés.
Tegnap este viszonylag későn lépett be a nappaliba Bé. Ránéztem, és értelmet nyert a napom. De jó, hogy hazajöttél, futott át rajtam – és most az egyszer ki is mondtam.
2010. augusztus 31., kedd
2010. augusztus 23., hétfő
Mindent visz
A férfi – sokszor nem is jár táskával.
A női táska rejtély, szimbólum. A női táska – mindent visz.
Mit hord magánál a férfi? Mobil a zsebben (tudatos/tudattalan védekezés a gyereknemzés ellen), igazolványok (farzsebben, de hát el fogod hagyni, kisfiam), kulcs. Ha táska, akkor laptop. Ó, könnyűség, ó szabadság!
Az a bizonyos női táska az mázsás súlyú.
Az edzéscucc miatt lenne? Az edzőcipő, bokszkesztyű alá viselendő bandázs teszi? A liter víz (hidratálás, egészség stb.)? Az egyheti hideg élelem, a müzliszelet, az alma, csökkentett szénhidráttartalmú, Norbi update keksz, a cukormentes rágógumival? A kézkrém, a szájfény, a szőlőzsír, a szemceruza? A betét, a tampon, a fésű? (Egy barátnőm egyszer a buszra nagy sietségben felpattanva a sofőr legnagyobb meglepetésére a bérlet helyett a fésűjét kapta elő, és mutatta fel utazási jogosultságát igazolandó. Az van kéznél, na.) A kulcs a plüssállattal, a fémkütyükkel, a szívecskékkel? A ducira tömött buksza a hűségkártyával, pontgyűjtő füzettel, igazolványfélével, apróval, fotóval, megőrzött blokkokkal? A notesz, a határidőnapló, a zselés toll? Az Egri csillagok/Harmonia Caelestis/Háború és béke ÉS/vagy Cosmopolitan? A hullámcsat, a púder, a ragtapasz, az algopirin?
Vagy a szőnyeg, a lámpa, a tükör, mint Mary Poppins esetében? A váltócipő, a pótharisnya, a plusz kardigán (este már hideg van) teszi?
Ugyan mivé lenne a világ, ha mindezt MI nem hordanánk magunkkal?
Egy fiú ismerősömtől anyukája indulás előtt megkérdezte: mindent viszel? Erre a fiú üres kezeit mobillal, pénzzel tömött zsebébe süllyesztve komolyan elcsodálkozott: Mindent...?! Hát Mindent – nem lehet. De én azért rendszerint megpróbálom.
A női táska rejtély, szimbólum. A női táska – mindent visz.
Mit hord magánál a férfi? Mobil a zsebben (tudatos/tudattalan védekezés a gyereknemzés ellen), igazolványok (farzsebben, de hát el fogod hagyni, kisfiam), kulcs. Ha táska, akkor laptop. Ó, könnyűség, ó szabadság!
Az a bizonyos női táska az mázsás súlyú.
Az edzéscucc miatt lenne? Az edzőcipő, bokszkesztyű alá viselendő bandázs teszi? A liter víz (hidratálás, egészség stb.)? Az egyheti hideg élelem, a müzliszelet, az alma, csökkentett szénhidráttartalmú, Norbi update keksz, a cukormentes rágógumival? A kézkrém, a szájfény, a szőlőzsír, a szemceruza? A betét, a tampon, a fésű? (Egy barátnőm egyszer a buszra nagy sietségben felpattanva a sofőr legnagyobb meglepetésére a bérlet helyett a fésűjét kapta elő, és mutatta fel utazási jogosultságát igazolandó. Az van kéznél, na.) A kulcs a plüssállattal, a fémkütyükkel, a szívecskékkel? A ducira tömött buksza a hűségkártyával, pontgyűjtő füzettel, igazolványfélével, apróval, fotóval, megőrzött blokkokkal? A notesz, a határidőnapló, a zselés toll? Az Egri csillagok/Harmonia Caelestis/Háború és béke ÉS/vagy Cosmopolitan? A hullámcsat, a púder, a ragtapasz, az algopirin?
Vagy a szőnyeg, a lámpa, a tükör, mint Mary Poppins esetében? A váltócipő, a pótharisnya, a plusz kardigán (este már hideg van) teszi?
Ugyan mivé lenne a világ, ha mindezt MI nem hordanánk magunkkal?
Egy fiú ismerősömtől anyukája indulás előtt megkérdezte: mindent viszel? Erre a fiú üres kezeit mobillal, pénzzel tömött zsebébe süllyesztve komolyan elcsodálkozott: Mindent...?! Hát Mindent – nem lehet. De én azért rendszerint megpróbálom.